A 2023. október 7-i Hamász-támadás óta eltelt hónapokban Izrael egyre szélesebb körű katonai hadjáratokat indított a térségben. A Hamász gázai megsemmisítésétől a libanoni Hezbollah vezetésének célzott megöléséig, és jelenleg magának Iránnak a nyílt támadásáig Izrael katonai doktrínája drámaian megváltozott. Az egykor a megfékezés és a precizitás stratégiája átadta helyét a túlerő stratégiájának. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nemrégiben kijelentette: „Megváltoztatjuk a Közel-Kelet arculatát”, és ezt a megközelítést szükségesnek és átalakítónak nevezte. (The New York Times)
A változó szövetségek és harcvonalak közepette azonban sürgető etikai kérdések merülnek fel: mit nyújthat Buddha tanítása az eszkalálódó háborúk idején? Milyen eszközöket nyújt a buddhizmus egy olyan világ számára, amely a megtorlás, a félelem és a militarizált biztonság körforgásában vergődik?
Továbbra is tartja magát az a tévhit, hogy a Buddha a pacifizmust politikai ideológiaként tanította. Paul Fleischman pszichológus és vipasszana meditációs tanár szerint ez tévhit. Valójában a Buddha felismerte a létező hatalmi rendszereket, amelyek időnként megkövetelték az erőszak bizonyos fajtáit. E rendszeren belül azonban a Buddha az egyénekhez fordult, és a belső átalakulásra összpontosított. Azt írja:
"A >>Dhamma<< vagy a felszabaduláshoz vezető út, amelynek a Buddha a szószólója volt, nem egy eszme, hanem egy magatartásmód és életmód, amely a személyes megvalósításhoz vezet. Célja, hogy gyakorlóit megszabadítsa a tekintélyektől és ideológiáktól, de nem anarchista vagy szeszélyes módon, hanem a gyakorlás révén, azáltal, hogy elmélyítik személyes tapasztalataikat valódi énjük természetéről és annak etikai következményeiről." (Barre Center for Buddhist Studies)
Hasonlóképpen írta Tiszteletreméltó Bodhi Bhikkhu is: „Háborús időkben, azt állítom, hogy a karmikus keretek igazolhatják a katonai szolgálatba való bevonulást és a harcoló katonaként való szolgálatot, feltéve, hogy az ember őszintén hiszi, hogy a harc oka egy veszélyes agresszor ártalmatlanná tétele, valamint az ország és polgárai védelme.” (Inquiring Mind)
Az első alapelv, az öléstől való tartózkodás nem pusztán egy követendő előírás, hanem a gyűlölettől és téveszméktől mentes elme ápolásának alapja. Ebben a szemléletben az erőszakmentesség nem ideologikus, hanem egzisztenciális. Ez a másokkal való bánásmód, létezés és viszonyulás módja, amely az empátiával kezdődik. Felismerés, ahogy a Dhammapada mondja: "Mindenki fél a büntetéstől, mindenki reszket a haláltól. Aki úgy tesz másokkal, ahogyan önmagával tenne, az nem öl, és másokat sem késztet ölni." [#129]
Ez az etika nem naiv idealizmus. Inkább egy gyakorlatias út, amely a visszafogottsággal vagy lemondással kezdődik, és a bölcsességben csúcsosodik ki. A gyakorló kezdheti azzal, hogy fegyelemből kerüli az ártalmakat, de idővel az odafigyelés és a reflexió révén eljut oda, hogy minden szándékában együttérzést és békét testesít meg.
A Buddha azonban azt is elismerte, hogy nem mindenki járja ugyanazt az utat. Az embereket a körülményeiknek, szerepeiknek és képességeiknek megfelelően tanította. Szívélyes kapcsolatot tartott fenn a királyokkal, soha nem szólította fel őket lemondásra vagy seregük feloszlatására. A Pasenadi királlyal folytatott dialógusaiban Buddha nem támogatta és nem is ítélte el az erő alkalmazását a kormányzás során. Ehelyett inkább elgondolkodtatásra hívott fel: Milyen cselekedetek vezetnek tartós jóléthez? Milyen motivációk vezérlik döntéseinket?
Ahogy Flieshman elmeséli, a Buddha azt kérdezi: „Képes vagy-e ezt a feladatot a biztonság és az igazságosság fenntartójaként végezni, és inkább azoknak a szeretetére összpontosítani, akiket védelmezel, mintsem azoknak a gyűlöletére, akiket meg kell ölnöd?” (Barre Center for Buddhist Studies)
Ez a kérdés különösen aktuális, mivel Izrael kiterjeszti katonai hatókörét, Donald Trump amerikai elnök pedig a háborúban való közvetlen amerikai részvételt fontolgatja. Vajon ez a stratégia az élet védelmében gyökerezik, vagy az október 7-i és a korábbi konfliktusok traumájában és dühében? A támadások célja a béke biztosítása vagy egyszerűen a dominancia megerősítése?
A Buddha tanításai arra bátorítanak minket, hogy minden cselekedet mögött a szándékot vizsgáljuk meg. Az akarat (szkt: csétana) a karma magja. Egy erőszakos cselekedet, még az erőszak is, karmikusan enyhíthető, ha az együttérzés vezérli. Egy sebész vághat, hogy gyógyítson. A szülő megfékezheti gyermekét, hogy megakadályozza a bajt. De még a szükséges erőszaknak is, tanította a Buddha, gyűlölettől mentesnek kell lennie.
A történelmi feljegyzések árnyalják a helyzetet. Asóka császár, aki néhány évszázaddal a Buddha után uralkodott Indiában, egy véres hódítás után elfogadta az erőszakmentességet. Ediktumaiban a toleranciát és az önuralmat dicsérte, mégis hadsereget tartott fenn és folytatta az uralkodást. Asóka betiltotta az állatáldozatokat és támogatta a Dharmát, de nem számolta fel az államhatalmi apparátust. Az ő víziója egy középutat kínál - nem utópiát, nem cinizmust.
Ma Izrael és szövetségesei párhuzamos kérdéssel néznek szembe: megférhet-e egymás mellett a katonai erő és az erkölcsi látásmód? A stratégiai siker felváltotta az etikai megfontolásokat? Ahogy Nimrod Novik, egykori magas rangú izraeli tisztviselő és az Israel Policy Forum munkatársa figyelmeztetett: „Kíváncsiak vagyunk, hogy a hatékony katonai teljesítményhez párosul-e józan politikai szemlélet.” (The New York Times)
A buddhizmus azt válaszolná, hogy az igazi béke nem csak józan politikai látásmód, hanem az ellenséggel való őszinte törődés nélkül soha nem érhető el. Bár az elrettentés és a biztonság szükséges lehet, de nem elégséges. A Dharma arra kér minket, hogy vizsgáljuk meg, hogy cselekedeteink csökkentik-e a szenvedést, vagy állandósítják azt. Ez nem passzivitásra, hanem odafigyelésre szólít fel.
A legmélyebb szinten a békéhez vezető buddhista út nem a politikáról, hanem az észlelésről szól. Nem arról szól, hogy másoknak mit kellene tenniük, hanem arról, hogy mi hogyan találkozunk a világgal. Egy elhivatott buddhista gyakorló nem várja meg, hogy a világ békéssé váljon.
Ebben az értelemben a buddhista erőszakmentesség különbözik a pacifizmustól. Ez nem egy politikai irányvonal, hanem az önvizsgálat tükre. Elismeri a szerepek összetettségét - a bíró, a katona, a király -, de ragaszkodik ahhoz, hogy minden szerepben legyen tudatosság és empátia. És azok számára, akik a lemondás útját választották, az erőszakmentesség iránti elkötelezettség abszolút lesz.
A Dharma gyakorlására irányuló munkánk mégis pragmatikus. Megérti, hogy a döntéseket egy zűrzavaros világban hozzuk meg. Nem ad tökéletes megoldásokat, de iránytűt kínál. Háborús és békés időkben egyaránt megmarad a kérdés: hogyan tudok ebben a pillanatban, szerepem és tudatosságom birtokában, félelem helyett szeretetből, téveszme helyett bölcsességből cselekedni?
Buddha soha nem ígérte, hogy békét hoz a világra. A végtelen kozmosz hatalmas perspektívájából beszélt, tudva, hogy a háború és a béke történelmi ciklusokban emelkedik és süllyed. Amit ígért, az egy út volt - a szenvedés csökkentésének módja, amely a tudattal kezdődik és kifelé sugárzik.
Ez az a forradalom, amit a buddhizmus kínál. Nem a határok, hanem a szívek megváltoztatását. Nem az ellenség legyőzését, hanem az ellenségeskedés átalakítását. Amíg a hatalomra törekszünk etikai megfontolás nélkül, amíg a félelem diktálja tetteinket, a béke megfoghatatlan marad. De ahol az együttérzés lesz az iránytűnk, ott egy másfajta változás válik lehetővé.
Izrael katonai doktrínája valóban megváltoztathatja a Közel-Kelet arculatát. De bízhatunk-e abban, hogy ez a változás minden fél számára a béke és a stabilitás irányába mutat? És a Buddha ösvényén járók számára a sürgetőbb kérdés az, hogy a háború zajában vajon még mindig elkötelezettek vagyunk-e egy olyan út mellett, amely nem táplálja a tüzet, hanem a béke felé fordul?
A Dharma mindannyiunkat arra hív, hogy ennek a tartós békének az előmozdítói legyünk - nem pusztán azzal, amit mondunk vagy hiszünk, hanem azzal, ahogyan a tudatosságot megtestesítjük minden egyes interakcióban. Egy békésebb világ az erőszakmentességben edzett elmékkel, az empátiában megalapozott szívekkel és olyan hangokkal kezdődik, amelyek nem a pártok, hanem az igazság nevében szólalnak meg.
Lehet, hogy a háborúkat nem tudjuk megállítani meditációs párnákkal, de megváltoztathatjuk azt az emberi környezetet, amelyen a háborúk zajlanak. Gondolatainkban, beszédünkben és cselekedeteinkben a béke erői lehetünk, bárhol is vagyunk, ami magában foglalhatja azt is, hogy hangot adunk a világban tapasztalható erőszakkal szembeni ellenállásunknak és cselekedetünknek. És ezzel az egyetlen igazán tartós forradalom magvaivá válunk - egy olyan forradalomé, amely belülről indul, de nem hajlandó ott véget érni.
Forrás: Buddhistdoor Global
