Amitabha meghatalmazás - Őeminenciája IV. Jamgon Kongtrul Rinpoche

Khyenkong Tharjay Buddhista Közösség eseménye

Helyszín: Fonó Budai Zeneház

Időpont: 2025. szeptember 14. vasárnap 15:00-18:00

Jegyek: »ITT«

Amitabha Buddha – a Határtalan Fény Buddhája – a nyugati irányhoz és a Dewacsen (szanszkrit: Szukhávati) tiszta földjéhez kapcsolódik, amely a halál utáni megszabadulás lehetőségének egyik legismertebb helye a mahájána buddhizmusban. Amitabha az öt Buddha család közül a Lótusz család feje, így a szeretetteljes együttérzés és a bölcsesség megtestesítője, aki ígéretet tett arra, hogy mindazok akik őszinte kívánságokat fogalmaznak meg felé és elképzelik, vizualizálják az ő tisztaföldjét, azok valóban képesek lesznek a halál után ott újászületni.

Amithaba Buddhához kapcsolódik a Phowa gyakorlata is, ami kifejezetten a tudat áthelyezésének gyakorlata, de mindehhez az első lépés a meghatalmazás, ami által belépünk Amithaba Buddha mandalájába. A meghatalmazás arra szolgál, hogy közvetlen kapcsolatba hozza a gyakorlót Amithaba áldásával, ezáltal a későbbi gyakorlás által a gyakorló valóban ki tudja alakítani magában azokat a tulajdonságokat, melyek a halál pillanatában lehetővé teszik a tudat áthelyezését a tiszta földre.

A tibeti buddhizmus Karma Kagyü hagyománya különösen nagy hangsúlyt fektet a meghatalmazásokon keresztül történő tanítás átadására, mivel ezek nem csupán elméleti tudást, hanem élő, tapasztalati bölcsességet közvetítenek. A meghatalmazást követően a gyakorló megkapja a jogot és a belső felhatalmazást, hogy a szádhanát – Amitabha vizualizációs és mantra gyakorlatát – önállóan gyakorolja.

Ez az esemény ritka lehetőséget kínál arra, hogy közvetlen kapcsolatba lépjünk egy transzcendens tudatállapotot képviselő buddhával, és megérintsük annak lehetőségét, hogy a halál nem vég, hanem átmenet, valamint egy nagyszerű lehetőség a megszabadulásra.

A Buddhista Tanulmányok Nemzetközi Szövetségének (International Association of Buddhist Studies - IABS) XX. kongresszusa augusztus 10–15. között került megrendezésre a németországi Lipcsei Egyetemen. A kongresszuson 48 panel és 24 szekció keretében mintegy 450 előadás hangzott el, a résztvevők több mint 30 országot képviseltek, ami jól mutatja a buddhizmus és a buddhista tanulmányok mai globális és dinamikus jellegét. A Történelem, Művészet és Területi Tanulmányok Kara által szervezett rendezvényt a Robert H. N. Ho Családi Alapítvány és a Khyentse Alapítvány társfinanszírozta. Szerencsém volt, hogy felszólalhattam a dél- és délkelet-ázsiai második évezredbeli páli irodalomra összpontosító két panel egyikén. Előadásom a dél-ázsiai panelben hangzott el, „Az Agartara történelmi kontextusának, stílusának és jelentőségének elemzése” címmel.

Előadóként a kongresszust rendkívül gazdagító élménynek és ideális platformnak találtam az innováció, az elkötelezettség és az együttműködés szellemének felfedezéséhez, melyet kollégáim, tudósok és kutatók részéről tapasztaltam. Az esemény rávilágított a buddhizmusról szóló tudományos kutatások népszerűsítésére irányuló tudományos tevékenységek tartós relevanciájára és vitalitására is világszerte.

Az IABS 1976-ban jött létre, miután két jeles ókori indiai történész, Arthur Llewellyn Basham (1914–86) és Awadh Kishore Narain (1925–2013) professzorok összehívtak egy kis létszámú találkozót. Az ilyen szervezet iránti igény az 1970-es évek közepén merült fel a buddhista tanulmányok kutatói körében, akik egy nemzetközi tudományos testületet kerestek, amelynek célja a terület kutatása és fejlesztése volt. Erre a szükségletre válaszul 1978. szeptember 15–17. között került megrendezésre az első IABS konferencia a Columbia Egyetem égisze alatt. Azóta 19 IABS kongresszusra került sor különböző helyszíneken Dél-, Délkelet- és Kelet-Ázsiában, valamint Európában és Észak-Amerikában.

Dipen Barua (középen) tudóstársaival.

A XX. IABS kongresszus az elmúlt évek fényében kiemelkedő jelentőségű volt, amint azt Prof. Dr. Jowita Kramer, a kongresszus szervezőbizottságának elnöke és a lipcsei Dél- és Közép-Ázsiai Tanulmányok Intézetének vezetője is megjegyezte. Üdvözlő beszédében Prof. Dr. Kramer így fogalmazott: „Ami ezt az alkalmat különösen fontossá teszi, az az, hogy közösségünket immár 20. alkalommal hozza össze – ami tanúskodik tudományos hálózatunk tartós relevanciájáról és vitalitásáról –, és hogy ez az első alkalom, hogy Németországban rendezzük meg.” (Üdvözlő beszéd a Buddhista Tanulmányok Nemzetközi Szövetségének XX. kongresszusán)

Kramer nemcsak Lipcse és a buddhizmus közötti kapcsolatra, hanem Németország és a buddhizmus közötti szélesebb körű elkötelezettségre is büszke. Megjegyezte, hogy Németország és a buddhizmus találkozása a 19. században kezdődött, az európaiak keleti kultúrák és filozófiák iránti érdeklődésének részeként, miközben a gyarmati birodalmak Ázsiában terjeszkedtek. A buddhista tanulmányok az imperializmus, de a kultúrák közötti cserekapcsolatok kontextusában is kialakultak. Lipcse jelentős szerepet játszott a buddhista tanulmányok fejlődésében. 1841-ben az indológia önálló tudományágként jött létre, így a város Németország egyik első ázsiai kultúrát tanulmányozó központjává vált. Ez megteremtette az alapot a buddhista tanulmányok virágzásának nemcsak a lipcsei egyetemen, hanem a helyi közösségben is: 1903-ban Karl Seidenstucker Lipcsében megalapította a Buddhista Missziós Társaságot, amely Németország első buddhista szervezete volt.

A kongresszus ideális platformot biztosított a tudósok számára, hogy kutatási eredményeiket és ismereteiket megosszák egymással, előadások formájában bemutatva a buddhista tanulmányokhoz kapcsolódó különböző tudományágakat. A kongresszus során a tudósok különböző szekciókban tartottak előadásokat, amelyek témái széles skálán mozogtak, többek között:

Tantrikus buddhizmus; Buddhista irodalom; Vinaja-tanulmányok; Mahájána buddhizmus; Abhidhamma-tanulmányok; Jógácsára buddhizmus; Tibeti buddhizmus; Kéziratok; Kódexek; Epigráfia; Globális buddhizmus; Buddhista művészet és építészet; Korai buddhizmus; Buddhizmus és társadalom; Buddhista hermeneutika; Skolasztika; Kommentártechnikák; Buddhista tanulmányok és digitális humán tudományok; Buddhizmus és rituális gyakorlatok; Kelet-ázsiai buddhizmus; Episztemológia és logika a buddhizmusban; Buddhizmus és nemek; Buddhizmus a Himalájában; Délkelet-ázsiai buddhizmus; Meditációs elméletek és gyakorlatok; Buddhista etika.

A páli nyelv egy hatalmas téma, amely magában foglalja mind a kanonikus, mind a nem kanonikus irodalmat, beleértve Dél- és Délkelet-Ázsia különböző szövegeit. Ezért az IABS 2025 két, a páli irodalomnak szentelt panelbeszélgetést is szervezett. Az első panelben olyan előadók vettek részt, mint Jiaranai Vithidkul a thaiföldi Chulalongkorn Egyetemről, Aleix Ruiz-Falques a mianmari Shan State Buddhist University-ről és a Jeruzsálemi Héber Egyetemről, Eng Jin Ooi a thaiföldi International Buddhist College-ról, Yohei Shimizu az Oszakai Turisztikai Egyetemről, Qiao Dai a Kaliforniai Egyetemről, Berkeley-ről, és Tony Scott a Tokiói Egyetemről.

A panelben, amelyben részt vettem, Norihisa Baba-val a Tokiói Egyetemről, Liyu Hua-val a Hongkongi Kínai Egyetemről, Upulvehere Dhammawasa-val a Müncheni Ludwig-Maximilians-Universität-ról és Ujjwal Kumar-ral a Kalkuttai Egyetemről osztottam meg a színpadot. Előadásomban a 14. században keletkezett Agartara című szöveget elemeztem, amely a bangladesi Chakma Luri buddhista közösséghez tartozik. Megvizsgáltam az Agartara történelmi hátterét, stilisztikai jellemzőit és jelentőségét, valamint a Luri közösség vallási gyakorlatait.

Az Agartara elsősorban buddhista szöveg, amely a burmai shan írással nagyban megegyező chakma írás elemeit ötvözi a páli és szanszkrit nyelv hatásaival. A szöveg 28 tarából, vagyis szakaszból áll, amelyek az idő során az ismételt összeállítások és másolások következtében eltorzultak.

A bangladesi Chittagong-hegységben élő csakma nép körében létezik egy kis buddhista szekta, a luri. Ez a közösség egy integrált hagyományt ápol, amely ötvözi a théraváda buddhizmus, a tantrikus örökség és a helyi kultúra elemeit, ami egy különleges spirituális kultúrához vezetett. A luri közösség az Agartarát tekinti vallási hagyományaik sarokkövének. Egyedülálló származást képviselnek, azt állítva, hogy a mahájána buddhizmus leszármazottai, amelyet szerintük maga a Buddha hívott életre, amikor az Agartarát fiára, Rahulára bízta.

A papír alapú előadások mellett az IABS kongresszuson számos egyéb esemény is zajlott, köztük négy mentorálási ülés: „Kutatási pályázat írása James Benn professzorral”, „Átállás az osztálytermi oktatásra Amy Langenberg professzorral”, „Navigálás az akadémiai álláspiacon Stephanie Balkwill professzorral” és „Akadémiai monográfia publikálása Matthew King professzorral”.

További előadások: A Japán Alapítvány kutatási alapjai: Japán Ázsiában és Ázsia Japánban; A Buddhista Tanulmányok Brit Szövetségének fogadása; A buddhista tanulmányok és gyakorlatok erőforrásainak kiépítése: a Tsadra Alapítvány munkája; Mozgókép-vetítés a Grassi Múzeumban: Az isteni iránti vágy – Japán buddhista szobrászai; A Robert H. N. Ho Családi Alapítvány globális tudatosság kerekasztala; Európai regionális találkozó; Paul Harrison professzor tiszteletére rendezett fogadás; A Khyentse Alapítvány hálózati rendezvénye PhD-hallgatók és posztdoktorok számára.

A kongresszuson számos intézmény és kiadó is részt vett, köztük a Shambhala Publications, a Dev Publishers, a Biblia Imprints, a Brill/de Gruyter és az International Buddhist Confederation, amelyek mindegyike jelentősen hozzájárul a buddhista tanulmányok fejlődéséhez.

Az IABS kongresszus során kirándulásokat szerveztek a lipcsei Bach Múzeumba, a Szent Tamás-templomba és a Lipcsei Egyetem botanikus kertjébe. Emellett különböző témájú városnéző túrák is voltak, például a lipcsei és környékbeli zsidó életről, Lipcse és a gyarmati történelemről, valamint a Lipcsei Zenei Ösvényről. A kongresszus záró ülésén az IABS közgyűlése került megrendezésre, amelyet vacsora és szórakoztató zenei műsor követett.

Szeretném kifejezni hálámat Ujjwal Kumar professzornak, az indiai Kalkuttai Egyetem Buddhista Tanulmányok Tanszékének vezetőjének, valamint Dr. Tony Scottnak, a Tokiói Egyetem Ázsiai Fejlett Tanulmányok Intézetének Japán Alapítvány-Globális Japán Tanulmányok ösztöndíjasának, hogy meghívtak erre a fontos konferenciára.

Írta: Dipen Barua

Forrás: Buddhistdoor Global

Letartóztattak egy prominens thaiföldi buddhista szerzetest pénzügyi visszaélés vádjával, akit valaha humanitárius munkájáért ünnepeltek az ország HIV/AIDS-válsága idején. Luang Phor Alongkot-ot, akit Phra Ratcha Wisutthiprachanat néven is ismernek, kedden vették őrizetbe, mert állítólag adományokat sikkasztott el egy több mint három évtizeddel ezelőtt alapított hospice-hoz kapcsolódóan.

Fotó: bbc.com

A rendőrség augusztus 26-án megerősítette, hogy Alongkot-ot őrizetbe vették a Lopburi tartományban található Wat Phra Bat Namphu kolostorban, ahol az 1990-es évek eleje óta apátként szolgált. Sikkasztás, kötelességszegés és pénzmosás vádjával emeltek vádat ellene. Egy második személyt, Seksan Sapsubbsakul adománygyűjtőt és közösségi média influenszert is őrizetbe vettek, aki a templomnak adományokat gyűjtött.

A thai törvények előírásainak megfelelően a 65 éves szerzetest hivatalosan is megfosztották szerzetesi ruhájától, mielőtt vádat emeltek volna. Ő azonban tagadta a vádakat.

„A szerzetes kezdetben együttműködött a rendőrséggel, és hajlandó volt erőszak nélkül megválni szerzetesi ruhájától. Megértette a különbséget a buddhista fegyelem és a jogi eljárás között” – mondta Jaroonkiat Pankaew, a thaiföldi Központi Nyomozó Iroda helyettes biztosa. „Azt mondtam neki, olyan dolgokat tesz, amelyek az emberek javát szolgálják, de más, illegális dolgokat is, és viselnie kell ezek következményeit.”

Az 1992-ben alapított Wat Phra Bat Namphu hospice-a úttörőnek számított Thaiföldön, menedéket és ellátást kínálva a HIV/AIDS-válság által sújtottaknak egy olyan időszakban, amikor a megbélyegzés és a korlátozott orvosi kezelések sokakat marginalizáltak. Az antiretrovirális gyógyszerek megjelenésével és a nagyobb társadalmi tudatossággal a hospice szerepe csökkent, és Alongkot kibővítette a templom szolgáltatásait más krónikus betegségben szenvedők támogatására. A templom jótékonysági projektjeiről is ismertté vált, beleértve a hátrányos helyzetű gyermekek oktatását.

Az adományok nem megfelelő kezelésével kapcsolatos találgatások hetek óta keringtek, mielőtt Alongkot a múlt héten lemondott apáti tisztségéről. A folyamatban lévő nyomozás Seksan adománygyűjtő tevékenységének vizsgálatával kezdődött, mielőtt kiterjesztették volna Alongkot-ra is.

Lemondásakor Alongkot azzal védekezett, hogy valaki megpróbálja eltávolítani őt a templomban betöltött szerepéből. Megjegyezte, hogy azóta nem érkeztek adományok, amióta megvádolták, ami kihatással volt a betegeken való segítségnyújtás lehetőségére is.

„Ma például egyetlen bahtnyi adomány sincs, szemben a tegnapi 200 bahttal (~2.000 Ft). Olyan, mintha vihar csapott volna le” – mondta, hozzátéve, hogy a templom napi kiadásai mintegy 200.000 baht (~2M Ft) voltak. „Ma együttérzésért és megértésért fohászkodok, legalább a betegek számára, akik közül néhányan sírnak, nem tudnak enni vagy aludni.”

Thaiföldön a szerzeteseket széles körben tisztelik, az ország lakosságának több mint 90 százaléka buddhistának vallja magát. Az elmúlt években azonban az ország szerzetesi szangháját pénzügyi csalásokkal, szexuális zaklatással és még kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos botrányok is sújtották. Júliusban a thai rendőrség forródrótot nyitott, amelyen a polgárok bejelenthették a „rosszul viselkedő szerzeteseket”, miután kiderült, hogy legalább kilenc szerzetes szexuális kapcsolatot létesített egy nővel, aki később zsarolta őket.

Egy másik nagy nyilvánosságot kapott, 2017-es esetben egy magángéppel utazó szerzetest szexuális bűncselekményekkel, csalással és pénzmosással vádoltak, ami világszerte felkeltette a figyelmet. Az ilyen esetek megrendítették a közvélemény bizalmát Thaiföld buddhista intézményeiben, annak ellenére, hogy sok szerzetes továbbra is létfontosságú szerepet játszik a közösségi életben.

Írta: Justin Whitaker

Forrás: Buddhistdoor Global

A hősökről szóló galériámat akár gazemberek galériájának is nevezhetném, és ez nem lenne teljesen pontatlan. Jelen összeállításban azonban szeretnék bemutatni néhányat a buddhizmus korai felfedezői közül, és megmutatni, hogy munkájuk alapvetően nem gyarmati kizsákmányolás volt, hanem őszinte és gyakran átalakító kulturális csere.

Ezen alakok közül sokan a gyarmati kontextuson kívül dolgoztak, felforgatva azt, és segítve a mai globális és kulturális tudatosság alapjainak lerakását. Kalandor-tudósok, misztikus vándorok és művészkeresők voltak. Néhányan excentrikus karizmával rendelkeztek annak ellenére is, hogy munkájuk az intézményi és tudományos fejlődést támogatta, mások a nyugati tudományos fegyelem csúcsát képviselték. Mély kulturális kíváncsiságot mutattak, amely kölcsönös volt azon emberek között, akikkel utaztak és dolgoztak.

Én is ehhez a kalandor típushoz tartozom a saját munkámban, ami idén nyáron is folytatódik. Amikor e társasággal kapcsolatos rágalmakat olvasom, mindig érzem, hogy valami lényeges hiányzik. Másrészt viszont sokakat ebben a csoportban kémkedéssel vádoltak, és kétségtelen, hogy néhányan közülük azok is voltak.

Nemcsak ezeket az „elfeledett” felfedezőket tanulmányozom, hanem az eredeti expedíciós munka hagyományának modern folytatásaként járom be az útjukat. Mivel szívem mélyén táncos vagyok, így amit én hozok, az mindenekelőtt a megtestesült tanúságtétel, mondhatnánk. Ennek oka ugyanaz, mint mindezen rendkívüli emberek esetében: a legjobb munka megfelel alapvető természetüknek és személyiségüknek, és azokból fakad. Ezek az emberi psziché kaleidoszkópjává válnak, amely teljesen új világokkal találkozik.

Ahogy az itt bemutatott alakok esetében, az én munkám is földrajzi, kulturális és tudományterületi határokon vezetett át, hogy megőrizzem a szakrális mozgalmi hagyományokat és elősegítsem azok folytonosságát. Az ebben az esszében összegyűlt felfedezők valami ragyogónak – az igazságnak, az átalakulásnak, a szépségnek és az értelemnek – a keresői voltak. Kockáztatták a kényelmet és a konvenciókat, hogy ismeretlen világokba lépjenek be. Útjaik tökéletlenek voltak, gyakran félreértették őket, de őszinte erőfeszítés világította meg.

Ez a rövid sorozat három részben fog megjelenni:

1. A Felfedezők Galériája, mely által az olvasók hasznos forráshoz jutnak, amely bemutatja a soron következő szereplőket.

2. A Határidős Életek című rész a csoportot együttesen és kisebb csoportokban vizsgálja, bemutatva szellemiségüket és kényelmüket a világok közötti utazások során, illetve a tetteikben rejlő veszélyeket.

3. Táncreflexiók, ahol bemutatom, hogyan gazdagították ezek a felfedezők ismereteinket nemcsak bizonyos ázsiai rituális táncformákról, hanem magáról a tánc természetéről is.

Giuseppe Tucci (1894–1984)

Olasz tudós, a tibeti kultúra és a szanszkrit irodalom szakértője. Egyike volt az első nyugatiaknak, akik eljutottak a távoli himalájai kolostorokba. Tucci tucatnyi művet írt buddhista művészetről, tantrikus szövegekről és a himalájai civilizációkról. Tehetsége volt a nyelvek iránt, fogékony volt a művészetekre, és adottsága volt ahhoz, hogy visszatekintsen az időben.

Sven Hedin (1865–1952)

Svéd felfedező és földrajztudós, aki Közép-Ázsia ismeretlen részeit, köztük a Taklamakán-sivatagot és Tibet egyes részeit térképezte fel. Bár elsődleges szakterülete a térképészet volt, művészként misztikus hódolattal tekintett a szent tájakra. Kalandorként és expedícióvezetőként olyan helyeken is készített térképeket, ahol előtte még senki.

Alexandra David-Néel (1868–1969)

Francia írónő, operaénekesnő és buddhista gyakorló. Európai nő volt, aki tibeti szerzetesnek álcázva érkezett Lhászába. Írásaival megismertette a tantrikus és tibeti hagyományokat a nyugati olvasóközönséggel. Színes személyiség volt, aki szükség esetén el tudott rejtőzni. A képen tibeti útitársával és segítőjével látható.

Ted Shawn (1891–1972)

A modern tánc amerikai úttörője, akit az ázsiai mozgalmak és spiritualitás – különösen Ananda Coomaraswamy és Ruth St. Denis – ihletett. A tánc kutatója és filozófusa lett, aki a maszkulin test visszahozására törekedett a szakrális és színházi táncban. 1925–26-ban Shawn példátlan dokumentációt készített az ázsiai pre-modern táncról filmen, fotón és írásban egyaránt. A Gods Who Dance (Táncoló Istenek) című könyve az elsők között vette komolyan az ősi ázsiai táncot, melynek szerzője is táncos volt. Ő a Jacob’s Pillow Dance Festival alapítója, amely ma is virágzik.

Tyra Kleen (1874–1951)

Svéd művész, teozófus és etnográfus. Kleen rituális táncot és transzt illusztrált és írt le Jáván és Balin. Jegyzetfüzetei a miszticizmust, a mozgást és a jungi meglátásokat ötvözik. Nem mindennapi, független női utazó és szecessziós művész, aki a konvenciók megszegésével élte életét.

G. I. Gurdjieff (1866?–1949)

Örmény-görög misztikus és tanító. Gurdjieff a szúfi, buddhista, keresztény és ezoterikus rendszereket ötvözte a belső átalakulás útján a szakrális mozgás, a zene és az önmegfigyelés segítségével.

Beryl de Zoete (1879–1962)

Angol tánckritikus, kutató, író és műfordító. De Zoete érzékenységgel és tudományos pontossággal dokumentálta a balinéz és indiai táncot, a mozgást kultúrfilozófiaként kezelve.

Arthur Waley (1889–1966)

Brit fordító és sinológus. Waley irodalmi eleganciával és intellektuális tisztasággal ismertette meg a nyugati olvasókkal a kínai és japán költészetet, a zen gondolkodást, a nó színdarabokat és a buddhista szútrákat.

Rolf de Maré (1888–1964)

Svéd művészeti mecénás és az Archives Internationales de la Danse társalapítója. Az avantgárd Ballet Suedois igazgatója. De Maré úttörő tánckutatásokat támogatott és irányított Indonéziában, a világ egyik legnagyszerűbb táncdokumentációját hagyva maga után. Szorosan együttműködött Claire Holttal. Sokat utazott, és a tánccal kapcsolatos tárgyak nagy gyűjtője volt.

Claire Holt (1901–70)

Amerikai tánctörténész és antropológus. Holt az indonéz táncokat in situ kutatta esztétikai és politikai jelentésrendszerként. Rolf de Mare munkatársa. Eredeti írásairól és terepmunkájáról ismert. A képen egy táncossal látható.

Ernest Fenollosa (1853–1908)

Amerikai művészettörténész, aki a Meidzsi-korszak klasszikus japán művészetének, többek között a nó színháznak és a zen festészetnek a megőrzésében játszott szerepet. Fenollosa fordításai és elméletei kulcsfontosságúak voltak a modernista mozgalom számára. Japán császára a Felkelő Nap Rendjével tüntette ki.

René de Nebesky-Wojkowitz (1923–59)

Csehországi születésű etnológus és tibetológus. Nebesky-Wojkowitz mély nyelvi képzését ötvözte néprajzi munkával, terepmunkát végezve a himalájai határvidéken, közvetlenül Tibet megszállása előtt. Az 1950-es évek elejétől Sikkimben, Kalimpongban és Nepálban dolgozott, ezoterikus tibeti rituális formulákat fordított, és védelmező istenségeket mutatott be. Jellegzetes könyvét, Tibeti jóslatok és démonok (1956) címmel a Tibeti vallási táncok című műve követte. Folyékonyan beszélt tibetiül, és hatalmas mennyiségű kéziratokat és műtárgyakat gyűjtött össze, amelyek ma Bécsben találhatók. Fordításait a néprajz egy formájának tekintette.

Michael Aris (1946–99)

A himalájai kultúrák úttörő brit történésze. Bhután korai történelmével és a Himalája királyi leszármazási vonalaival kapcsolatos munkásságáról ismert Aris tudományos érzékenységgel fordult a szóbeli hagyományok és a szent királyság felé. A Bhután és a Hollókorona nélkülözhetetlen könyvek a Bhutáni Királyság megértéséhez. Aris történelmet írt ott, ahol az nem létezett, formálva a bhutáni állam identitását.

Lama Anagarika Govinda (1898–1985)

Németországban született buddhista tanító és író. Govinda hidat teremtett Kelet és Nyugat között a tibeti buddhizmusról, a szakrális művészetről és a meditációs élményekről szóló írásaival. Spirituális mélységéről és gyengéd prózájáról ismert írásai, mint például az I Ching belső működése, klasszikussá váltak. A képen feleségével látható.

Nicholas Roerich (1874–1947)

Orosz festő, misztikus és kultúravédő. Rerich himalájai festményei a szakrális földrajz spirituális vízióját tükrözik. Élénk érdeklődést mutatott a rituális táncok beavatása iránt, és egy nemzetközi paktumot javasolt a kulturális örökség védelme érdekében.

Írta: Joseph Houseal

Forrás: Buddhistdoor Global

Második rész: A tudat hírnökei, 2. rész: Liminális életek

A buddhizmus radikális kölcsönös függőségével szembesülve az ember felteheti a kérdést: „Ha minden relatív, hogyan lehetnék bármiben is biztos?” Jelen műben Congkapa leszármazottai a tudás természetét és az érvelés eszközeit vizsgálják, hogy válaszra jussanak.

Ez a kötet három különálló tibeti mű fordítását tartalmazza, melyeket a gelug [gelugpa, geluk] buddhista irányzat ikonikus alakjai írtak. Az első mű, a Tudatlanság száműzője, Khedrup Gelek Palsang (1385–1438) tollából származik, a másodikat, A kizárásról és a kapcsolatról, pedig Gyaltsab Darma Rinchen (1364–1432) írta. A szerzők – közismertebb nevükön Khedrup Jé és Gyaltsab Jé – a gelug iskola alapítójának, Congkapa Loszang Trakpának (1357–1419) a legkiválóbb tanítványai voltak. A harmadik szöveg, a Hatalmas Pramāṇa Nap, az Első Dzsamjang Sepa (1648–1721) kommentárja Candrakīrti Tiszta szavú (Prasannapadā) című művéhez.

Ezek a művek elsősorban a buddhista tudáselmélettel foglalkoznak – azokkal az eszközökkel, amelyek révén megismerhetünk dolgokat, és hogy miként lehetünk biztosak ebben a tudásban. Ezt az elméletet foglalja magában a pramāṇa fogalma, egy Indiából származó fogalom, amelynek buddhista felfogását leginkább Dignāga (5-6. század) és Dharmakīrti (7. század) mesterek alakították ki. Magyarázatuk alapján a pramāṇát gyakran „érvényes megismerésnek” fordítják, szó szerint utalva arra a megismeréstípusra, amelyre szerintük vitathatatlan tudást lehet alapozni. Elismerve azt a kulcsfontosságú szerepet, amelyet az érvelés játszik a biztos tudás megszerzésében, a buddhista Pramāṇa hagyományt logikai-ismeretelméleti rendszerként írják le.

A kötetben található művek bemutatják, mennyire fontos volt a skolastikus szigor a tibeti vallásban. Szemléltetik, hogy a hagyomány követői hogyan tekintették a szisztematikus megközelítést nemcsak a szövegelemzéshez – azok számára, akik az indiai buddhista szentírások és értekezések összetettségét kívánják feltárni –, hanem a spirituális úton haladni és a magasabb buddhista célokat elérni kívánó gyakorlók számára is szükségesnek.

A szövegeket fordította: Jonathan Samuels

Elérhető: BUDDHIST EPISTEMOLOGY IN THE GELUK SCHOOL

Kiadó: Wisdom Publications

Előző cikkem Thích Nhất Hạnh elkötelezett buddhizmusának alapjait vizsgálta. Feltártam, hogyan fektette le korai szerzetesi képzése a tudatosságban, a fizikai munkában és a gáthák használatában a társadalmi cselekvéshez mélyen kapcsolódó spiritualitás alapjait. Vizsgáltam a vietnámi buddhizmus megújítására irányuló erőfeszítéseit és a vietnámi háborúk okozta hatalmas szenvedésre adott válaszát is. Ezek a tapasztalatok egy merész, társadalmilag elkötelezett spirituális utat formáltak, amely megkérdőjelezte a szerzetesi élettel kapcsolatos hagyományos elvárásokat. Ez a spirituális út közvetlenül a szenvedésből fejlődött ki, melynek szemtanúja volt és maga is átélt.

A második részben azt vizsgáljuk meg, hogy Thích Nhất Hạnh tapasztalatai hogyan formálták tovább a világ valóságával aktívan foglalkozó buddhizmusról alkotott vízióját. Először is megvizsgáljuk, hogy milyen akadályokkal kellett szembenéznie a konzervatív buddhista körök részéről.

Írás-olvasás tanítása gyermekek részére egy dal segítségével a Nagy Együttérzés Bódhiszattvájáról, az 1960-as évek elején. Fotó: plumvillage.org

Akadályok, amelyekkel a buddhizmus megújítása során találkozott Vietnámban

Thích Nhất Hạnh társadalmilag elkötelezett buddhista megközelítése számos hagyományos gondolkodású buddhista vezetőt próbára tett, akik úgy vélték, hogy a szerzeteseknek kerülniük kell a társadalmi és politikai szerepvállalást. Ennek eredményeként számos kudarccal nézett szembe, amelyek különösen megnehezítették a vietnámi buddhizmus megújítására irányuló erőfeszítéseit.

Az egyik ilyen kudarc 1956-ban történt, amikor a nevét törölték az Ấn Quang templom feljegyzéseiből, ahol hat évig élt. Ez a cselekedet gyakorlatilag kizárta a szerzetesi közösségből. (Chapman 2007) Visszatekintve az ellene hozott ilyen jellegű intézkedésekre, Thích Nhất Hạnh megjegyezte: „Ez még mindig túl radikális volt a buddhista intézményrendszer idősebb tagjainak többsége számára. Sok elképzelésünket elutasították, és fokozatosan elkezdték elhallgattatni a hangunkat.” (Kyte é.n.) Ez rávilágított az idősebb szerzetesek körében az elképzeléseivel szembeni növekvő ellenállásra.

Egy másik jelentős kudarc 1958-ban történt, amikor a Vietnámi Buddhizmus című magazint, amelynek főszerkesztője Thích Nhất Hạnh volt, felfüggesztették, miután olyan cikkeket közölt, amelyek a hagyomány humanista és egységes vízióját hirdették. Később így emlékezett vissza a tapasztalatra: „A buddhista vezetők nem helyeselték a cikkeimet.” (Thích Nhất Hạnh 2000, Plum Village é.n.-b) Szavai mély csalódottságról árulkodnak, mivel a vietnámi buddhizmus irányának megváltoztatására irányuló erőfeszítéseit a hatalmi pozícióban lévők ismételten blokkolták.

A vietnámi buddhista aktivista és író, Văn Minh Phạm – aki szorosan együttműködött Thích Nhất Hạnh-nal abban az időben – megjegyzéseiből további betekintést nyerhetünk a feszültségbe, amellyel szembesült:

"Nhất Hạnh mindig is lázadó szellemű volt. Nonkonformista és magányos figura kortársai között. [...] Ami a modern és elkötelezett buddhizmus vízióját illeti, Nhất Hạnh fényévekkel megelőzte a Szangha többi tagját, így nem csoda, hogy sok szerzetes kényelmetlenül érezte magát karizmája miatt. Néha panaszkodott a Buddhista Intézet konzervatív véneire." (Phạm 2001)

Phạm megfigyelései rávilágítanak Thích Nhất Hạnh innovatív víziójára és arra a kellemetlenségre, amelyet ez a hagyományosabb szemléletű szerzetesek körében váltott ki.

Annak ellenére, hogy mélyen elkötelezett volt a buddhista eszmék népe életében való alkalmazása iránt, Thích Nhất Hạnh a folyamatos nehézségek miatt mély kétségbeesésbe süllyedt:

"Elveszettnek éreztük magunkat. Kicsúszott a kezünkből a lehetőség, hogy befolyásoljuk a buddhizmus irányát. A hierarchia annyira konzervatív volt. Milyen esélyünk volt nekünk – pozíció és saját központ nélküli fiataloknak – megvalósítani az álmainkat? Annyira beteg lettem, hogy majdnem meghaltam... Úgy éreztem, itt a vég." (Thích Nhất Hạnh 2000)

A kétségbeesés pillanata rávilágít arra, hogy mennyi forgott kockán Thích Nhất Hạnh és társai számára. Ezeket a kihívásokat súlyosbította a vietnámi háború (1955–75), a kommunista Észak-Vietnám és az antikommunista Dél-Vietnám közötti konfliktus. A háború jelentős politikai és társadalmi felfordulást okozott, tovább bonyolítva a vietnámi buddhizmus reformjára és modernizálására irányuló erőfeszítéseket.

Bár Thích Nhất Hạnh óriási nehézségekkel nézett szembe, az 1950-es évek kihívásai elmélyítették személyes gyakorlatát, és spirituális erőt adtak neki a továbblépéshez. (Plum Village é.n.-b) Ezek az akadályok segítettek formálni elkötelezett tanításait és gyakorlatait, amelyek a személyesen megtapasztalt valós szenvedésből fakadtak. Mindez üzenetének egyedülálló mélységet és hitelességet adott.

Külföldi tapasztalatok hatása

Ezeket az otthoni, mélyen személyes kihívásokat hamarosan új, külföldi perspektívák egészítették ki. Az 1960-as évek elején Thích Nhất Hạnh az Egyesült Államokba utazott, hogy összehasonlító vallástudományt tanuljon a Princetoni Egyetemen, majd tanulmányai befejezése után buddhizmust tanított a Columbia Egyetemen. (Kyte é.n., Plum Village é.n.-a, Thích Nhất Hạnh 2017)

1962 októberében Thích Nhất Hạnh egy New York-i japán Tiszta Föld templomban tartott prédikáción vett részt. A tapasztalatokról szóló alábbi elmélkedései feltárják, hogy szerinte milyen típusú buddhista tanítások hatnának jobban a nyugati közönségre:

"Be kell vallanom, hogy a prédikációt nem találtam túl inspirálónak. Az ilyen prédikációk aligha lesznek hatékonyak a buddhizmus magvainak elvetésében Amerikában. A Tiszta Föld irányzat hangsúlyozza, hogy az üdvösséget látszólag külső forrásból kell keresni. Ez a megközelítés ismerős az európaiak és az amerikaiak számára, akiknek rengeteg szemináriumuk és ékesszóló lelkészük van a keresztény üdvösség terjesztésére. A Tiszta Föld irányzat azon törekvése, hogy nyugati egyházakhoz hasonlítson, számomra azt tükrözi, hogy nem értik meg az amerikaiak valódi szükségleteit. Az amerikaiak nagyra értékelik a függetlenséget. Gyermekeiket arra ösztönzik, hogy legyenek önellátóak és bízzanak magukban.

Egy olyan buddhista megközelítés, amely – mint a zen – az önerőre és az önmegvalósításra helyezi a hangsúlyt az egyén építése, fejlesztése és felébresztése érdekében, jobban illik az amerikai szellemiséghez. A kereszténység és a Tiszta Föld buddhizmus látszólag úgy tekint az emberre, mint aki túl gyenge ahhoz, hogy isteni beavatkozás nélkül elérje az üdvösséget. [...] Azok az emberek, akik egy féktelen társadalomban élnek, a végtelen tervektől és gondolatoktól kimerültve, szomjazzák azt a nyugalmat és megelégedettséget, amelyet egy olyan út kínál, mint a zen." (Thích Nhất Hạnh 2000)

Ez jól mutatja Thích Nhất Hạnh kulturális és vallási különbségekkel kapcsolatos éleslátását. Úgy vélte, a nyugati közönségnek a személyes erőfeszítésre és az önmegvalósításra összpontosító buddhizmus egy formájára van szüksége. Úgy látta, hogy a zen belső fejlődésre összpontosító stílusa jobban illeszkedik az amerikai szellemiséghez. Ez a megértés később kulcsszerepet játszott az elkötelezett buddhizmushoz való hozzáállásának alakításában, ahogy az tovább fejlődött Franciaországban.

Miközben Thích Nhất Hạnh azon gondolkodott, hogyan adaptálhatná a buddhizmust a nyugati közönséghez, a vietnámi helyzet gyorsan romlott. A növekvő politikai és vallási feszültségek hatására hamarosan visszatért hazájába, ahol egy mélyen jelentős esemény formálta a buddhizmus társadalmi szerepéről alkotott nézeteit.

Thích Nhất Hạnh nézete az önégetésekről

1963. június 11-én Saigonban az idős szerzetes, Thích Quảng Đức felgyújtotta magát, válaszul a buddhistákkal szembeni egyre diszkriminatívabb politikára, amelyet Ngô Đình Diệm, Dél-Vietnám akkori elnöke vezetett be. Ahogy a tiltakozások egyre fokozódtak, a helyzet eszkalálódott. Diệm elnyomó kormányzatára válaszul magas rangú tábornokok puccsot hajtottak végre Dél-Vietnámban, amelyet az Egyesült Államok támogatott, ami Diệm rezsimjének novemberi bukásához vezetett. (King 1996)

Thích Trí Quang, az akkori elismert buddhista vezető kérésére Thích Nhất Hạnh decemberben visszatért Vietnámba, hogy segítsen kezelni a politikai válságot. (Chapman 2007, Hunt-Perry és Fine 2000, King 1996) Ugyanebben az évben megalakult a Vietnámi Egységes Buddhista Egyház, amely a théraváda és a mahájána hagyományok egyesítését tűzte ki célul az országban. (Jorgensen 2000, King 1996)

A szerzetesek, szerzetesnők és világiak önégetései a háborús évek alatt is folytatódtak. Bár az ilyen cselekedetek szélsőségesnek tűnhetnek, Thích Nhất Hạnh egy Martin Luther King Jr.-nak írt levelében hangsúlyozta, hogy ezek sem öngyilkosságok, sem tiltakozások nem voltak. Inkább azzal a szándékkal történtek, hogy felébresszék a világot. (Thích Nhất Hạnh 1967) Azt mondta:

"Nem szabad erőszakos cselekedetnek tekinteni. Az egyén részéről egyrészt azon képesség hiányának megnyilvánulása volt, hogy elviselje a nép szenvedését,  másrészt erőteljes kísérlet arra, hogy elérje mások szívét. Azzal, hogy ilyen módon demonstrálta a háború szenvedését, az önégető azt remélte, hogy azok, akik támogatták vagy fenntartották a háborút, hasonlóképpen képtelenek lesznek elviselni a háború fájdalmát, és abbahagyják azokat a cselekedeteket, amelyek lehetővé tették annak folytatását." (King 1996)

Bár ezeket az önégetési cselekedeteket mély együttérzés motiválta, Thích Nhất Hạnh világossá tette, hogy nem lehet egyszerűen jó vagy rossz kategóriákba sorolni őket. Kifejtette:

"Nem azt áll szándékunkban azt mondani, hogy az önégetés jó, vagy hogy rossz. Sem nem jó, sem nem rossz. Amikor azt mondod, valami jó, azt mondod, ezt kell tenned. De senki sem ösztönözhet mást erre. Ilyen vitát tehát nem azért folytatunk, hogy eldöntsük, jó taktika-e az önégetés az erőszakmentes küzdelemben vagy sem. Ez független ettől. Azért történik, hogy felébresszen minket." (King 1996)

Ez a nézet összhangban van azzal, amit az előző cikkemben, a „Buddhista tudatosság kontra világi tudatosság, 2. részében" tárgyaltunk, amelyben azt vizsgáltuk, hogy a buddhista erkölcsi viselkedést nem a társadalom rögzített, jóról és rosszról szóló szabályai határozzák meg. Ehelyett az adott helyzetben való segítségnyújtás tudatos megfontolásából fakad. Egy ilyen cselekedet tehát nem ítélhető meg egyszerűen erkölcsösnek vagy erkölcstelennek, jónak vagy rossznak.

Túllépve az efféle kategórizáláson, ez egy önzetlen cselekedet, amely hitelesen, egy adott körülményre adott válaszként születik. Thích Nhất Hạnh arra hívott minket, hogy lépjünk túl a kétpólusú gondolkodáson, és lássuk a cselekedetet annak, ami: egy felhívás az ébredésre, az együttérzésen és a szenvedés enyhítésének szándékán alapulva.

Konklúzió

Thích Nhất Hạnh elkötelezett buddhizmusát a vietnámi buddhizmus megújításáért folytatott személyes küzdelmei, valamint a vietnámi háború viharos környezete alakították. A konzervatív buddhista vezetők erős ellenállása és a háború fokozódó erőszaka ellenére a buddhizmusról alkotott elképzelése, mint a társadalmi változás aktív ereje, továbbra is fennmaradt. Ezek a kihívások nem csökkentették elszántságát, hanem elmélyítették személyes gyakorlatát és megerősítették vízióját.

Az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatai szélesítették látókörét arról, hogy a buddhista tanítások hogyan tudnak rezonálni a nyugati közönséggel. Az önégetésről és az erőszakmentes cselekedetekről szóló elmélkedéseiben az együttérzést és az ébredést hangsúlyozta az erkölcsi ítélkezés helyett.

Thích Nhất Hạnh elkötelezett buddhizmusa nem csupán elméleten vagy szerzetesi tanulmányokon alapult, hanem a szenvedéssel való közvetlen találkozásokon is – személyes, társadalmi és globális szinten egyaránt. Ezért tűnik megközelítése annyira valóságosnak és mélyen rokonszenvesnek.

A következő cikkben azt vizsgáljuk meg, hogyan fejlődött tovább az elkötelezett buddhizmusa a háború alatt.

Írta: LAM Yuen Ching, PhD

Forrás: Buddhistdoor Global

Előző rész:

Thích Nhất Hạnh elkötelezett buddhizmusa a vietnámi háború idején, 1. rész

Következő részek:

Thích Nhất Hạnh elkötelezett buddhizmusa a vietnámi háború idején, 3. rész

Thích Nhất Hạnh elkötelezett buddhizmusa a vietnámi háború idején, 4. rész

Thích Nhất Hạnh elkötelezett buddhizmusa a vietnámi háború idején, 5. rész

Thích Nhất Hạnh elkötelezett buddhizmusa a vietnámi háború idején, 6. rész

Hivatkozások

Chapman, John. 2007. “The 2005 pilgrimage and return to Vietnam of exiled Zen Master Thích Nhất Hạnh.” In P. Taylor (Ed.), Modernity and Re-enchantment: Religion in Post-revolutionary Vietnam (pp. 297–341). Singapore: Institute of Southeast Asian Studies.

Hunt-Perry, Patricia., & Fine, Lyn. 2000. “All Buddhism is engaged: Thích Nhất Hạnh and the Order of Interbeing.” In C. S. Queen (Ed.), Engaged Buddhism in the West (pp. 35–66). Boston: Wisdom Publications.

Jorgensen, John. 2000. “Chan/Zen: Vietnam.” In W. M. Johnston (Ed.), Encyclopedia of Monasticism. Chicago and London: Fitzroy Dearborn Publishers.

Kyte, Lindsay. é.n. The life of Thích Nhất Hạnh. Retrieved from https://www.lionsroar.com/the-life-of-thich-nhat-hanh/amp/

King, Sallie B. 1996. “Thích Nhất Hạnh and the Unified Buddhist Church: Nondualism in action.” In C. S. Queen (Ed.), Engaged Buddhism: Buddhist Liberation Movements in Asia (pp. 321–63). Albany: State University of New York Press.

Phạm, Văn Minh. 2001. Socio-political Philosophy of Vietnamese Buddhism: A Case Study of the Buddhist Movement of 1963 and 1966. (Master’s thesis). University of Western Sydney, Australia. 

Plum Village. é.n.-a. The life story of Thích Nhất Hạnh. Retrieved from https://plumvillage.org/about/thich-nhat-hanh/biography/

Plum Village. é.n.-b. Thích Nhất Hạnh: Extended biography. Retrieved from https://plumvillage.org/about/thich-nhat-hanh/biography/thich-nhat-hanh-full-biography

Thích Nhất Hạnh. 1967. Vietnam: Lotus in a Sea of Fire. New York: Hill and Wang.

Thích Nhất Hạnh. 2000. Fragrant Palm Leaves: Journals 1962–1966. London: Rider.

Thích Nhất Hạnh. 2017. The Other Shore: A New Translation of the Heart Sutra with Commentaries. Berkeley, California: Palm Leave Press.

Egy vitatott buddhista szervezet, amely egy állítólagos kínai kémkedési ügy középpontjában áll Ausztráliában, aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Peking figyelemmel kíséri a külföldi kínai diaszpórát.

A Guan Yin Citta Dharma Door egy nemzetközi buddhista szervezet, amelynek több közössége is van Ausztráliában. Ebben a hónapban egy kínai születésű nőt vádoltak meggondolatlan külföldi beavatkozással, aki a Kínai Kommunista Párt hírszerző szervei nevében kémkedett a csoport ausztrál közösségei és tagjai után. Az ausztrál rendőrség közölte, hogy a nyomozás folyamatban van és további személyeket is megvádolhatnak.

A Guan Yin Citta a mahájána buddhizmust gyakorolja, amely a buddhizmus legelterjedtebb típusa Kínában. A szervezet azonban ellentmondásos. A híradások részletesen ismertetik a csoport által népszerűsített szokatlan és szélsőséges hiedelmeket, valamint a 2021-ben elhunyt néhai alapító, Jun Hong Lu mester történetét.

Kínában betiltották, és az embereket arra figyelmeztették, hogy kerüljék el.

A kínai állami média azzal vádolta a Guan Yin Citta Dharma Door-t, hogy az egy szekta, és a tisztviselők megfogadták, hogy „vasököllel” lépnek fel ellene, mielőtt felmerültek volna az ausztráliai megfigyeléssel kapcsolatos vádak. Fotó: Dado Ruvić/Reuters

Mekkora a csoport?

A szervezet azt állítja, hogy világszerte 10 millió tagja van, ebből 5 millió Kínában, de a kínai kormány szerint ez a szám mindössze 50.000. Az állami média azzal vádolta őket, hogy „gonosz elméletekkel” rendelkező szekta, és a tisztviselők megfogadták, hogy „vasököllel” lépnek fel ellenük. 2016-ban egy Henan tartománybeli követőt öt év börtönbüntetésre ítéltek, mert 100.000 példányt nyomtatott egy „engedély nélküli” Guan Yin Citta újságból. Halála előtt Lu-t kitiltották Kínából.

Miért ellenzi a kínai kormány?

Kínai, hongkongi és malajziai buddhista csoportok bírálták a tanítások állítólagos eltorzítása miatt, Lu mestert pedig a buddhista szentírásokkal és mantrákkal való visszaélése, valamint „természetfeletti erők illúziójának használata a hívők félrevezetésére” miatt – áll 16 malajziai buddhista csoport 2015-ös levelében.

Mindazonáltal a Guan Yin Citta legális Ausztráliában, és bár a szervezet körüli viták kissé zavarosak, a megfigyeléssel kapcsolatos vádak alátámasztják azon állításokat, hogy a KKP intoleráns a közvetlen ellenőrzésén kívül eső vallási csoportokkal szemben.

John Fitzgerald kínai szakterületű történész szerint Hszi Csin-ping egyre inkább tekintélyelvű uralkodása alatt mindent, ami bármilyen módon veszélyeztetheti a pártot, egyenértékűnek tekintenek.

„Szinte nincs többé besorolás” – mondta Fitzgerald a Guardiannek. „Bármit, ami veszélyezteti a párt magasztos és páratlan tekintélyét, legyen az bármilyen jelentéktelen is, súlyos fenyegetésnek tekintenek.”

Fitzgerald szerint a KKP a vallást az etnikai hovatartozás kulturális jelzőjének tekinti, amit mind Kínán belül, mind a diaszpóra közösségeiben kezelni kell, mivel befolyásolhatják a hazai lakosságot.

Hogyan korlátozzák a vallásokat Kínában?

A kommunista párt szigorú politikai uralma alatt Kína hivatalosan ateista állam. A kormány hivatalosan elismeri a buddhizmust, a katolicizmussal, az iszlámmal, a protestantizmussal és a taoizmussal együtt, de ezeknek a vallásoknak a gyakorlását szigorúan ellenőrzik.

Az elemzők megjegyezték, hogy a buddhizmust, a taoizmust és néhány népi vallást általában kevésbé szigorúan kezelik, mint az iszlámot és a kereszténységet, de minden vallás hívői elnyomással és üldöztetéssel szembesültek a KKP által – leginkább a hszincsiangi muszlim lakosság és a tibeti buddhisták.

„A KKP vezetői tudják, hogy nem könnyű teljesen kiirtani ezeket a vallásokat Kínából. (Vannak olyan KKP-tagok is, akik titokban követik ezeket a vallásokat)” – mondja Julie Yu-Wen Chen, a Helsinki Egyetem kínai tanulmányok professzora.

„A legjobb stratégia az, hogy kínaivá tegyük őket, alkalmassá a kínai társadalom számára, majd ellenőrizzük és figyelemmel kísérjük a gyakorlatokat a helyszínen.”

Hogyan használja Kína a vallást a külföldi csoportok megfigyelésére?

A KKP gyakran megfelelően kínaiasított gyakorlatokat alkalmaz lágy diplomáciájában.

Ennek nagy részét Kína vallási ügyekért felelős államigazgatása és a Kínai Buddhista Szövetség hajtja végre, amelyek világszerte igyekeznek együttműködni a buddhistákkal a KKP céljainak elérése érdekében, gyakran nemzetközi buddhista konferenciákat rendezve, és célzott külföldi befektetéseket végrehajtva Hszi zászlóshajának tartott tengerentúli befektetési rendszerén, az Övezet és út kezdeményezésen keresztül.

„A vallásra romboló hatású tevékenységként tekintenek” – mondja Fitzgerald. „Nem fogják megengedni, hogy ilyen rombolás, vagy bármi hasonló történjen Kínában. De teljes mértékben kihasználják majd előnyeit bármely más közösségben.”

Ahogy Kína biztonsági apparátusa terjeszkedik, és az extraterritoriális biztonsági törvényekkel, kiterjedt kémkedési és beszivárgási hálózatokkal, valamint a transznacionális elnyomás növekvő mértékével az egész világra kiterjed, elkerülhetetlen nemzetbiztonsági üggyé vált más országok, például Ausztrália számára is.

Vallási csoportok és gyakorlók, disszidensek, ügyvédek és újságírók is gyakran célpontok. A külföldi beavatkozás hatással volt a kétoldalú kapcsolatokra. Ausztrália a múlt héten más nemzetekhez csatlakozva elítélte a száműzetésben élő hongkongi demokráciapárti aktivisták ellen irányuló Kína általi üldöztetést. Eközben világszerte tömegesen zaklatják, megfigyelik és deportálják az ujgurokat Hszincsiangba, és a nemzetek riadalommal reagáltak a titkos tengerentúli kínai rendőrőrsök hálózatának leleplezésére.

„Ausztráliában mostanra sokkal jobban tudatosulnak ennek a dolognak a nemzetbiztonságra gyakorolt ​​​​hatásai” – mondja Fitzgerald.

Írta: Jason Tzu Kuan Lu

Forrás: The Guardian

A gyorsuló klímaválság már nem egy távoli, elvont dolog. Valóban megélt tapasztalat rekordokat döntő hőhullámokról, szeszélyes évszakokról, eltűnő fajokról, valamint tűz- és árvíz által gyökerestül elszakított közösségekről. Az elmúlt hónapban pusztító erdőtüzek sújtották Olaszország, Franciaország, Görögország, Portugália és Spanyolország egyes részeit. Minden új évszak új klímakatasztrófákat hoz. A tudományos fejlődés és a nemzetközi megállapodások továbbra is nélkülözhetetlenek. Mégis, ahogy sok vezető és aktivista elkezdte felismerni, e válság gyökerei túlmutatnak a szén-dioxid-kibocsátáson, a biológiai sokféleség csökkenésén és az erdőirtáson. Az emberi szívben gyökereznek.

Tűzoltók munka közben Portugáliában. Fotó: reuters.com

Gus Speth környezettudós több évtizednyi politikai és tudományos fejlődésre reflektálva jutott e következtetésre: „Azt hittem, 30 évnyi minőségi tudomány segítségével megoldhatjuk ezeket a problémákat, de tévedtem. A legfőbb környezeti problémák az önzés, a kapzsiság és az apátia... és ezek kezeléséhez spirituális és kulturális átalakulásra van szükségünk.”

A néhai buddhista ökoaktivista, Joanna Macy számára, akinek életművében ötvöződött a Dharma-tanítás, a rendszerelmélet és a közösségi aktivizmus, ez a spirituális átalakulás nem a kétségbeeséstől való elfordulással, hanem a felé fordulással kezdődik. A Munka, mely újra összekapcsol (Work That Reconnects) című műve arra hív minket, hogy a világ felé érzett gyászt a mély szeretet jeleként ismerjük fel, és ezt a szeretetet alakítsuk át tartós, együttérző cselekvéssé. „A kulcs – mondta egyszer – az, hogy ne féljünk a világ szenvedésétől. Akkor semmi sem állíthat meg.”

Ez a belső megalapozottság nem a cselekvés elől való visszavonulást jelenti, inkább egy olyan alapot, amelyből a bölcs cselekvés spontán módon fakadhat. A Costa Rica-i diplomata, Christiana Figueres, akit találóan „klímaaktivistaként és a Dharma példaképeként” jellemeznek, a 2016-os párizsi megállapodás tárgyalásainak vezetésére való képességét a buddhista gyakorlatban gyökerező személyes megújulás időszakának tulajdonítja. Arról beszélt, hogy mély, személyes bizonytalansága idején Thich Nhat Hanh zen mester tanításaihoz fordult, és addig dolgozott e tanításokkal, amíg visszanyerte a szakmai munkájához szükséges stabilitást.

Figueres következetesen az optimizmust nem naivitásként, hanem mindennapos, szándékos fegyelemként fogalmazta meg. „A kétségbeesésbe süllyedő harag erőtlen ahhoz, hogy változást idézzen elő” – hangzott el híres mondata. „A meggyőződéssé fejlődő harag megállíthatatlan.”

Megközelítése egy alapvető buddhista bölcsességre emlékeztet: a tisztaság, az együttérzés és a kiegyensúlyozottság nem a kedvező körülmények melléktermékei, hanem kiművelt képességek – amelyek különösen fontosak a kollektív válságok idején.

Amennyiben Figueres példaként szolgál a Dharma-közeli vezetésre a politikai szférában, akkor sok buddhista szerzetes is ugyanezt a belső és külső munka integrációját modellezi azáltal, ahogyan magán a földön él. A Brit Kolumbiában található Birken Forest Kolostorban Ácsán Sona és közössége egy olyan hálózaton kívüli létesítményt tervezett, amely a hagyományos buddhista egyszerűséget a fejlett ökológiai tervezéssel ötvözi. A napenergia, a passzív fűtés és a robusztus szigetelés a kolostor energiaigényét a tipikus kanadai háztartások energiaigényének töredékére csökkenti, ahogy arról John Harvey Negru, a BDG rovatvezetője 2023-ban tájékoztatott minket.

Ácsán Sona megjegyzi, hogy a környezeti felelősségvállalás nem a szerzetesi élet opcionális, modern kiegészítője. A Vinaja – a buddhista szerzetesek ősi magatartási kódexe – explicit szabályokat tartalmaz a növények, állatok és a természeti környezet károsítása ellen. Ebben az értelemben Birken fenntarthatósági intézkedései a nem ártás és a visszafogottság iránti régóta fennálló elkötelezettség kiterjesztései.

Az ilyen közösségek többet kínálnak, mint pusztán technikai inspirációt. Egyfajta menedéket testesítenek meg, bemutatva, hogy lehetséges jól élni az ökológiai korlátokon belül, miközben tápláljuk az elmét és a szívet. Egy olyan világban, ahol a környezetkárosodást gyakran normalizálják, ezek a példák élő emlékeztetőként szolgálnak arra, hogy az egyszerűség és a Föld iránti gondoskodás nem áldozat, hanem maga a Dharma kifejeződése.

Macy gyakran beszélt arról, amit ő „Nagy Fordulatnak” nevezett: a társadalmi elmozdulás a kizsákmányolástól az életfenntartó gyakorlatok felé. Tisztán látta a kimenetelek bizonytalanságát, mégis rendíthetetlenül kitartott amellett, hogy a feladatunk nem a siker valószínűségének mérése, hanem az, hogy teljes mértékben megmutatkozzunk.

A buddhista értelemben vett remény nem vágyálom arról, hogy mi lehet, hanem az elszántság, hogy ebben a pillanatban tisztán és együttérzéssel cselekedjünk. „Amikor azon aggódsz, hogy reményteljes vagy reménytelen, pesszimista vagy optimista vagy-e, kit érdekel?” – mondta egyszer Macy. „A lényeg az, hogy megjelenj, hogy itt vagy, és hogy egyre több erőforrást találsz arra, hogy szeresd ezt a világot, mert anélkül nem fog meggyógyulni.”

Az öko-spirituális ellenálló képesség fejlesztése nem kell, hogy bonyolult legyen. Macy workshopjaitól a kolostori mindennapokig számos közös gyakorlat bontakozik ki:

• A gyász elfogadása: a Föld iránti félelem vagy bánat elfojtása helyett adj teret ezeknek az érzéseknek a meditációban vagy a közösségi párbeszédben.
• Újra összekapcsolódás a kölcsönös létezésben: felismerni azt, hogy a talaj, a levegő, a víz és minden élőlény számtalan módon támogatja az életedet.
• Egyszerű élet: csökkentsd a fogyasztást, ahol lehetséges; ne tagadásként, hanem az elégedettség megerősítéseként.
• Meggyőződéssel cselekedni: a törődést konkrét, tartós cselekvéssé alakítani, legyen szó akár érdekérvényesítésről, ökológiai helyreállításról vagy közösségi oktatásról.

Mindezek a páramiták kifejeződéseként értelmezhetők: nagylelkűség a károk csökkentésében, etikus magatartás a tudatos fogyasztásban, türelem a tartós cselekvésben és bölcsesség az egymásrautaltságunk felismerésében. Hasonlítsuk össze ezeket a BDG munkatársa, Ratnadevi által Joanna Macy előtti nemrégiben írt tisztelgésünkben felvázolt gyakorlatokkal – amelyek a megalapozott megbecsülésben kezdődnek, a nehéz érzelmeken és a gondolkodásmódunk megváltoztatásán haladnak át, mielőtt a bölcs cselekvés felé vezetnének –, és meglátjuk az előttünk álló út összetettségét és szépségét.

A Páli Kánonban a Buddha a természeti világot nem háttérként, hanem az erkölcsi közösség részeként írja le, amelyben az emberek részt vesznek. Ez a kapcsolat köztünk és a minket fenntartó földi rendszerek között természetes módon, hosszan tartó gyakorlás révén jön létre, de maga a gyakorlás tárgya is lehet az út bármely szakaszában. A Föld reagál az emberi erényre és vétkekre, az igazságosság idején virágzik, a kizsákmányolás alatt pedig elsorvad. Ma ez az ősi meglátás közös következtetésben találkozik a modern ökológiai tudománnyal: jólétünk és a bolygó jóléte elválaszthatatlanok.

Ahogy a klímavészhelyzet elmélyül, a felhívás egyértelmű. A politika, a technológia és a tudomány elengedhetetlenek, de az értékek átalakítása és az együttérzés ápolása nélkül kudarcot vallanak. A Dharma egyrészt diagnózist kínál belső akadályainkról – sóvárgás, ellenszenv, tudatlanság –, másrészt utat mutat a velük való munkához.

Ennek a pillanatnak az elérése azt jelenti, hogy felismerjük: az ökológiai megújulás és a spirituális megújulás egy és ugyanaz. Azt jelenti, hogy – miként Joanna Macy tette – megértjük, hogy a világ iránti szeretet nem csupán egy érzés, amelyet a magánéletünkben kell őrizgetni, hanem egy erő, amelyet a közéletben kell érvényesíteni. Ily módon az öko-spirituális ellenálló képesség nem pusztán egyéni törekvéssé, hanem minden lény közös mentőövévé válik.

Forrás: Buddhistdoor Global

Haidarábád: Egy korai történelmi buddhista lelőhely, amelyet a Telangana örökségvédelmi hivatala nemrégiben tárt fel Chada faluban, Yadadri Bhongir körzetben, új fényt derít a buddhizmus jelenlétére és történelmi jelentőségére az államban. Számos ősi műtárgyat, építészeti maradványt és feliratot tártak fel, amelyek i. sz. 100 és 300 között keletkeztek.

Az ásatások egyik legfontosabb lelete három vihára (szerzetesek lakóépülete) komplexuma volt, amelyben 30 cella található két Csaitjagriha (imaház) északi, keleti és nyugati oldalán. Ez a felfedezés egy jól szervezett szerzetesi közösség jelenlétére utal Telanganában. Az építkezéshez használt különböző méretű téglák (55x26x7 cm, 58x26x8 cm, 50x26x7 cm, 35x20x7 cm) a Szátaváhana és az Iksváku korszakból származnak.

Három mészkő Buddha mellszobrot is találtak, amelyek a késői Szátaváhana vagy a korai Iksváku művészeti stílust képviselik, valamint egy álló Buddha-szobrot. Ezek indo-görög stílusjegyeket mutatnak, ami a hinajána és a mahájána hagyományok hatására világít rá. Vésőket, zúzódásokat, mészkődarabokat és -pelyheket is találtak, amelyek az építkezéshez használtak, ami a területen folyó műhelytevékenységet fedik fel.

A minisztérium műszaki személyzete által 2003-ban végzett kezdeti feltárást követően a helyszínt 2022-23-ban újra megvizsgálták, hogy megértsék a kolostor komplexumának szerkezeti mintáit és lakóinak kulturális életét. Az Indiai Régészeti Felügyelőség 2024-es jóváhagyását követően megkezdődött a teljes körű ásatás.

„Jayesh Ranjan, Telangana állambeli örökségvédelmi osztály igazgatójának utasításai szerint a feltárási munkálatok 2025 februárjában kezdődtek és május végére fejeződtek be. A projektben részt vettek az osztály szakértői és a punei Dekkán Főiskola régészei” – mondta Dr. P. Nagaraju, a múzeumok igazgatóhelyettese és a Chada projekt ásatási igazgatója.

Összesen 436 régiséget ástak ki, köztük kagylókarperec-töredékeket, elefántcsontot, terrakotta gyöngyöket és féldrágaköveket, vaseszközöket, elefánt-, ló- és ujjain szimbólumokkal ellátott ólom- és rézpénzeket, valamint egy terrakotta ugróiskola-darabot.

Mészkőtöredékeket és szobrokat, terrakotta figurákat, feliratokat, stukkó tárgyakat és egyéb maradványokat is találtak. Hasonló tárgyakat korábban jelentettek más buddhista helyszínekről Telanganában, például Phanigiriből, Dhulikattából, Kotilingalából és Peddabankurból. Terrakotta cserepeket is felfedeztek, amelyeket építmények tetőfedésére használtak.

Továbbá egy kétsoros mészkőfelirat bráhmi írással és prakrit nyelven, amely az i. sz. 2. századból származik, feljegyzi egy kőtábla ajándékozását egy vihárának egy Sadhirika nevű navakamika (építész) által a Grisma-ritu 27. napján. Azt is megemlíti, hogy Dhisa, egy brahmacsári, aki Bodhikate Bhanaka fia egy kőtáblát helyezett el.

„A vallási és világi építmények építészete, a felhasznált téglák mérete, valamint a tárgyi bizonyítékok, mint például a fazekasság, feliratok, érmék, szobrok és egyéb kulturális maradványok alapján úgy tűnik, hogy a chadai szerzetesi intézmények építése az i. sz. 2. században kezdődött, és egészen a 4. századig folytatódott” – mondta Dr. Nagaraju.

Dr. Nagaraju szerint az ásatások segítenek majd feltárni a közeli buddhista helyszínekkel, például Gajulabanda, Phanigiri és Wardhamanukota településekkel való kapcsolatokat, amelyek az Aleru folyó mentén találhatóak, mintegy 20 km-re Chadától. „Ez segíteni fog kipótolni a történelmi hiányosságokat a régióról alkotott ismereteinkben a korai történelmi időszakot illetően” – tette hozzá.

A felfedezést követően a minisztérium azt tervezi, hogy Chadát bevonja a buddhista turisztikai körforgásba, tekintettel gazdag építészeti és kulturális jelentőségére.

Írta: V. Shivani Reddy

Forrás: Deccan Chronicle

Lehetséges fizikai fájdalmat érezni szenvedés nélkül? Ez a kérdés évezredek óta táplálja a buddhista tudatosság gyakorlatait, amelyek a fájdalomcsillapítás érdekében a szenvedés elkerülhetetlenségének elfogadásával küzdenek.

Ma a becslések szerint a világ népességének 10 százaléka szenved krónikus fájdalomtól, és az Egyesült Államok többet költ a krónikus fájdalom leküzdésére, mint a cukorbetegségre és a rákra együttvéve.

Chris Hemsworth színész számára nem idegen a fizikai szenvedés, hiszen élete nagy részében krónikus hátfájással küzdött. A Limitless: Live Better Now című sorozat harmadik epizódjában (augusztus 15-től streamelhető a Disney+-on és a Hulun, valamint augusztus 25-től a National Geographic-on) a 41 éves színész Dél-Koreába utazik, ahol az emberek ősi bölcsességgel és modern tudománnyal egyaránt kezelik a fájdalmat. Ott olyan eszközöket keres, amelyek segítenek neki krónikus fájdalommal élni – vagy túllépni rajta.

Barátkozás a fájdalommal

„A fájdalom és a szenvedés megkülönböztetése a buddhizmus középpontjában áll” – mondja BJ Miller palliatív ellátásban részt vevő orvos és fájdalomszakértő, aki a műsorban is szerepel. „[Ez] egy időtálló módja annak, hogy megszabaduljunk a terheinktől, és együtt éljünk azzal, amit nem tudunk irányítani.”

A buddhizmus – egy olyan hitrendszer, amelyet a világ népességének körülbelül 4,1 százaléka és a dél-koreai felnőttek körülbelül 17 százaléka követ – azt tanítja, hogy a szenvedés és a vágy az emberi lét része. Ez rossz hírnek tűnhet azok számára, akik a fájdalom fizikai és érzelmi zűrzavarát élik át, de a buddhizmus a kivezető utat hangsúlyozza.

A fájdalomtól való megszabaduláshoz a gyakorlóknak nemcsak el kell fogadniuk azt, hanem fel kell ismerniük annak múlandóságát is.

Ez meglehetősen ismerős az 50 éve buddhista szerzetes, Jeong Yeo számára, aki 2023-ban a dél-koreai Beomeosa templom vezető pátriárkája lett. Tanításaiban a történetmesélés, a tudomány és a pszichológia keverékét használja.

„A buddhizmusban nem próbáljuk elkerülni vagy megszüntetni a szenvedést” – magyarázza. „Ehelyett megpróbáljuk a szenvedést úgy látni, ahogyan az valójában van.”

A buddhizmus minden ága a szenvedés vizsgálatával foglalkozik; magát a Buddhát idézik, aki azt mondta, hogy a szenvedés és annak vége volt minden, amit tanított. De a buddhisták hozzáállása a szenvedéshez változó. A szon buddhizmus, a vallás Koreában követett egyik ága, hasonló a zenhez, meditációt, leborulást, kontemplációt, tanulást és más gyakorlatokat foglal magában.

„A koreai buddhizmusban a szenvedés megoldása nem pusztán a gyógyulás vagy a béke, hanem a létezés lényegének feltárása” – mondja Yeo. Ha az ember belemerül a szenvedésbe ahelyett, hogy megpróbálná elhárítani azt, akkor – mondja – rájöhet, hogy a fájdalom is ugyanolyan gondolat, mint bármely más. „Az alapvető tudat nem ismer fájdalmat vagy szenvedést” – magyarázza. Ehelyett az ember saját gondolataihoz való ragaszkodása generálja a fájdalom és a szenvedés lépzetét.

Yeo a saját kárán tanulta meg ezt, amikor egyszer fejsérülést szenvedett templomi munka közben. Egy nagy eséstől vérző fejjel megtántorodott, ám sikerült a figyelmét a sajgó fájdalomról a gondolataira terelni. A fájdalom mögött, mondja, talált magában egy olyan részt, amely nem aggódott a szenvedése miatt.

„Amikor a tudatomra fordítottam a figyelmemet, azt vettem észre, hogy az nem ingott meg a sérüléstől, nyugodt és békés volt” – emlékszik vissza. „Rájöttem, hogy a körülményektől függetlenül a tudat mindig békés és mozdulatlan, tiszta és csendes. Ez a különbség a fájdalom és a szenvedés között.”

A buddhista gyakorlatok nemcsak a fájdalomcsillapítással kapcsolódnak össze egyes követők számára, hanem elég hatékonynak tartják őket ahhoz is, hogy segítsenek egyeseknek megbirkózni a fogyatékossággal és a halállal.

Ez nem lepi meg Millert, aki elvitte Hemsworth-öt a Beomeosa templomba, hogy olyan, olykor fájdalmas tevékenységekbe mélyedjenek el, mint a leborulásos meditáció, amely során a testtel több mint százszor tiszteletteljesen leborulnak egyetlen gyakorlás során.

Miller a fájdalmat egy nemkívánatos vendéghez hasonlítja. „Ha nem hajlandó elmenni, akár invitálhatod is, hogy foglaljon helyet, és kitalálhatsz valamit, hogy kijöjjetek egymással.”

A buddhizmus tudománya

A buddhista gyakorlók fájdalmon felülemelkedő képessége régóta foglalkoztatja a tudósokat, különösen most, hogy a vallás tanai elterjedtek Nyugaton.

„Sok minden szól amellett, hogy mélyen elmerüljünk a fájdalom érzésében” – mondja Miller. „És kétségtelen, hogy van mit tanulnunk belőle.” Ugyanez igaz a tudatosság más, kevésbé fájdalmas formáira is – és a kutatások azt sugallják, hogy nem kell sokáig várni az eredményekre.

Egy 2014-es tanulmányban a kutatók a meditációt beavatkozásként alkalmazták migrénes fájdalommal küzdő emberek számára. A résztvevők egy 20 perces vezetett meditációs foglalkozáson vettek részt, amely a buddhista „szerető kedvesség” koncepcióján alapult, ami magában foglalja az önmaguk és mások iránti együttérzés ápolását. Ezt követően ezek a migrénes betegek 33 százalékkal kevesebb fájdalomról és 43 százalékkal kevesebb feszültségről számoltak be, ami a kutatókat arra a következtetésre vezetette, hogy a meditáció „hatékony, gyors és bárhol rendelkezésre álló eszköz lehet a fájdalom és az érzelmi feszültség csökkentésére”.

Számos elmélet létezik a mindfulness fizikai előnyeiről. A lehetséges előnyök közé tartozik az erősebb immunrendszer, a jobb alvás, sőt az öngyilkossági vagy más tolakodó gondolatok csökkenése is.

Annak ellenére, hogy a kutatók évtizedek óta próbálják megérteni a meditáció és más buddhista gyakorlatok tudományát, eredményeik nagyon eltérőek. Egyes tanulmányok azt sugallják, hogy a fejlett meditációs technikák, amelyek háttérbe szorítják az ember belső narratíváját, hatékonyabbak a fájdalomcsillapításban, mint azok, amelyek egyetlen gondolatra vagy tárgyra összpontosítanak.

Mások fizikai különbségeket találtak a régóta meditálóknál. Egy 2024-es tanulmány szerint, amely 21 agyvizsgálatot dolgozott fel, a meditáció „strukturális és funkcionális változásokat okoz a kiterjedt agyi hálózatokban”.

Egy másik tanulmányban 13 zen meditálót és 13 nem meditálót kértek meg, hogy mérsékelt fájdalomérzet mellett fMRI vizsgálaton vegyenek részt. A meditálók agya kevesebb aktivitást mutatott az érzelmekkel kapcsolatos agyi régiókban, mint a többieké. Azok, akik nem meditáltak, nagyobb aktivitást mutattak a fájdalommal kapcsolatos agyi régiókban, ami alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a meditáció segíthet csökkenteni a fájdalomra való érzékenységet.

Hogyan segíthet a fájdalom elfogadása az azon való túllendülésen?

Az tudattal – és akár a fájdalommal – való barátkozás megoldhatja a szenvedést. De ez nem jelenti azt, hogy maga a fájdalom nem valós.

Ehelyett a buddhista gyakorlatok, mint például a meditáció, segíthetnek csökkenteni a fájdalomjelek erősségét, vagy akár egy időre elterelni az egyén figyelmét a fájdalmas élményekről.

Yeo szerint az indulás olyan egyszerű, mint egy lélegzetvétel. „Próbáld meg érezni a légzésedet rövid pillanatokban munkába menet, vagy egyszerűen figyeld meg magad, amikor stresszesnek vagy dühösnek érzed magad, és fogadd el az érzelmeket olyannak, amilyenek.” Hangsúlyozza, hogy ezek a gyakorlatok mindenki számára elérhetőek.

„A buddhizmus tanításai nem korlátozódnak bizonyos kultúrákra” – mondja, és azt tanácsolja másoknak, hogy gyakorolják a gyengéd beszédet önmagukkal. „Ne kerüld el a szenvedést. Figyeld meg ítélkezés nélkül és fogadd be együttérzéssel. Próbáld meg azzal zárni a napot, hogy azt mondod [magadnak]: »A mai nap nehéz volt. Jól vagy? Nagyszerű munkát végeztél.« Egyszerűen e szavak elmondása az együttérzés buddhista gyakorlata.”

Végül is, mondja Miller, a fájdalom csak a létezés egyik aspektusa. „A fájdalmon kívül annyi minden van, ami érdemes a figyelmedre.”

Írta: Erin Blakemore

Forrás: National Geographic